Hadnagy Júlia

Gyerekkoromtól hozzászoktam a színpadhoz. 13 évig táncoltam egy néptánc együttesben és 8 évig zongoráztam. Viszont mindig is ki szerettem volna magam próbálni mint színésznő. Amikor egyetemre mentem és vidékről Budapestre költöztem megismerkedtem a budapesti Orosz Stúdiószínház egyik színészével, akinek hála én is bekerültem a társulatba. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel nem csak az álmom teljesül, de egy egészen új élet kezdődik számomra. A színháznak köszönhetően elmerülhetek az orosz kultúrában, mely fél-orosz származásom miatt igen fontos számomra. A színház sok olyan dologra tanított meg, és tanít továbbra is, amit nem csak a színpadon, de a privát életben is fontos, és amit hasznosítani tudok. Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan csodálatos társulat tagja vagyok amit tényleg a második családomnak nevezhetek.

Szerepek

  • Eleonora — A. Kotljar “A mi konyhánk”  (2019)
  • Madam Koknar  — E. Labiche “Mizantróp” (2018)
  • Rita — I. Ilf és E. Petrov “Erős Érzelmek” (2016)
  • Natasha — Nyikolaj Koljada “Hegedű, csörgődob és vasaló” (2015)
  • Luiza — R. Toma “8 nő” (2014)
  • Telefonközpont operátor, Modell  — “Városi csodabogarak” G. Gorin elbeszélései nyomán (2013)
  • Feleség (“Elment” c. elbeszélés), Szobalány (“Idegenföldön” c. elbeszélés), fiatal hölgy (“Az előljárónénál” c. elbeszélés) — “Doktor Csehov / Életképek” A. Csehov elbeszélései nyomán (2010)
  • Marija Antonovna — “BadarsÁgok” Nyikolaj Gogol “Revizor” és “Háztűznéző” c. darabjai nyomán (2009)