Együtt voltunk! Együtt tanultunk! Sok mindent elsajátítottunk és továbbiakban is képezni fogjuk magunkat. Ez az október 4-6 között az Orosz Stúdiószínház a Rossotrudnichestvo és az Oroszországi STD támogatásával Budapesten megrendezett II. Nemzetközi Ifjúsági Fórum fő eredménye. A fórumra különböző országokból érkeztek fiatal színészek, hogy a színpadi beszéd technikájukat feljesszék Nina Amelinával, a Elena Laszkova álltal vezetett híres “Beszéd- és Szónok Iskola” tanárától. Folyt mindenkiről az izadság, Az izzadtság miközben egymást követték a különböző gyakorlatok, melyek célja a színpadi beszéd, helyes légzés és hangképzés helyes technikájának elsajátítása. Ez volt a reggeli program. Esténkén pedig, már a helyes hagsúlyozást, a mondanivaló légnyegének kiemelését és a szöveg helyes széttagolasát gyakorolták. És az eredmény már 2 nap munka után is meglátszódott. Sokan immár nem kezdő tanulóknak tűntek, hanem inkább már fiatal színészekre hajaztak. Mégértették azt, hogy a
helyes beszéd technikai ismeretek nélkül a színpadon eyzserűen lehetetlen hatékonyan kifejezni az színész összes belső érzését és gondolatát. Úgy tűnt, ez ay uzenet mindenki számára világossá vált és mindenki megértette, hogy ezzel a továbbiakban is muszáj lesz foglalkozni, ha eredményeket akarnak elérni a színpadon. Erre pedig az ilyen “találkozások” tökéletesen alkalmasak. Össze kell gyűlni! Tanárokat kell meginvitálni! És tanulni kell folyamatosan! Továbbfejleszteni a három nap alatt felhalmozódott tudást.
Köszönetet szeretnénk mondani mindekinek, aki eljött hozzánk és részt vett a fórumon, Németországból, Ausztriából, Bulgáriából, és azoknak magyarországi résztvevőknek is akik munkahelyi szabadságukat beáldozva vettek részt a képzéseken. Külön köszönet Nina Amelinának is a remek képzésért.
Minden szuper volt és hasznos. Reméljük jővőre újra ugyanitt. Hajrá Ifjúság!